A játékról

2155-öt írunk, az emberiség próbál magához térni a III. világháború okozta sokkból. Ezekben a zavaros időkben, egy új világrend kezdi meg felemelkedését, egy elnyomó, zsarnoki kormány-rend, a Commonwealth, amelynek eltökélt szándéka a bolygó feletti totális irányítás megszerzése.

Mindemellett akadnak olyan csoportok is, kiknek az új világrend semmi jóval nem kecsegtet, ők független frakciókba tömörülnek, függetlenségüket pedig csak saját erejükkel tudják megvédeni, a Commonwealth megtorlásával szemben. Az elnyomó rezsim árnyékában elit csapatok speciális egységeit hozták létre, a korszerű hadviselésben, high-tech fegyverzet alkalmazásában jártas, különleges ügynök csapatokat.

A tét pedig nem kevesebb, mint az emberiség jövője, ahol a tudás tényleges hatalom, ahol a technológia már egy külön “faj” és ahol mindenki tagja egy nem mindennapi ügynökségnek. A független csoportok célja, a minél nagyobb befolyás és a hatalom megszerzése. A hagyományos háború már a múlté, a világban megmaradt frakciók kénytelenek az ügynökségek saját, elit csapataira támaszkodni, amelyek akár kulcsfontosságú létesítményeket, megmaradt erőforrásokat is képesek elfoglalni és megvédeni.

Isten hozott a Global Agenda világában, egy igen pörgős akció/tps/fps-mmo-ban és egy furcsa, nem is olyan távoli jövőben, a 22. században! Az Unreal 3-as motorra épülő játék a Hi-Rez Studios munkája, amelyet 5 év alatt és nagyjából 20 millió dollárból hozott össze. A viszonylag vékony, bevezető lore alapján nem nehéz kitalálni, ebben a játékban a különböző ügynökségek elit ügynökeit alakíthatjuk, akiket a játék során vakulásig fejleszthetünk.  Alapvetően 4 kaszttal vethetjük bele magunkat a PvP/PvE csaták vérgőzös forgatagába, barátainkkal pedig ügynökségeket hozhatunk létre, amely már a terület foglaló PvP egyik elengedhetetlen eleme.

A fejlesztők egy igen érdekes szerver felépítést választottak játékukhoz, amelyet a veterán mmo játékosok már korábban láthattak, például az EvE Online esetében. Egy központi szerveren raktározódik minden európai “ügynök” karaktere, a központ egyébként Londonban van, tehát nem kell külön realm-ekre szakadnia a játékos bázisnak. Persze mindez okosan van megoldva, hasonlóan, mint a Guild Wars channel-ei, csak itt a központi városból van x számú másolat, melyek között mindenki számára szabad az átjárás. Mindemellett az fps játékokban már jól megszokott integrált VoIP kommunikáció is segíti a játékosokat, akár küldetéseik, a pvp harcok vagy a városban végzett teendőik közben.

A fizetési modell is eltérő a többi mmo-hoz képest, magát a játékot természetesen meg kell vennünk, amit jelenleg a steam rendszerén keresztül tudunk megtenni, vagy magától a stúdiótól tudjuk beszerezni digitális formában (dobozos verzió a hivatalos megjelenéstől, 2010. február 1.), ugyanakkor havidíjat nem kötelező fizetnünk.

Amit havidíj nélkül is megkapunk:
– Akár 8 különbőző karakter (ügynök) létrehozása
– Vizuális testreszabás
– Teljes hozzáférés a fegyverekhez/eszközökhöz
– Co-op PvE küldetések a Commonwealth NPC frakció ellen: AI vezérelt ellenfelek, Boss harcok
– PvP küldtések, különböző típusú játékok és térképek
– Teljes karakterfejlődés 100 szinten keresztül (minden eszköz, skill lvl 30-ra unlockolódik)
– Teljes Achivement rendszer
– Játékos inventory: ruhák,flairek, festékek, upgradek és loot)
– AH licittel és buyouttal
– Virtual Reality gyakorló aréna használata
– Árusok, in-game pénznem használata
– Több csatornás chat használata
– Beépített voice chat használata
– Saját ügynökség létrehozása, meglévőbe csatlakozás
– A már korábban említett 1 szerveres, kényelmes játékkörnyezet.
– 30 nap “fizetős” Global Agenda: Conquest játékidő regisztrálásának lehetősége (bankkártyaszámot kér)

Amit havidíj ellenében kapunk(10.99 euró/hó):
– Hozzáférés az AvA (Alliance vs. Alliance) World Domintation játékmódhoz
– Teljes levelező rendszer
– Turbózott chat és voice chat használata, a több csatorna, strike team-ek támogatására
– Teljes crafting elérhetőség
– További karakter testreszabási lehetőségek, beleértve az elite ruhákat, festékeket és szezonális csecsebecséket
– További co-op missziók max. szinten
– További AvA tartalom, PvP tartalom, “szociális” területek

A későbbiekben, természetesen további posztokban, részletesen is kitárgyaljuk a játék különböző elemeit, minden esetre reméljük ezzel a kis bevezetővel sikerült az érdeklődést felkeltenünk eme nagyszerű, prögős akció-fps-mmo iránt.

nosferatue

Hozzászólás